Manapság nagyon sok veszélynek vagyunk kitéve, így nem meglepő, ha napjaink folyamatos aggódással telnek, ha gyermekeinkre vagy idős szüleinkre gondolunk.
Mobiltelefon helyett válassz nyomkövető órát gyermekednek!
Minden szülő rémálma, hogy a gyermeke elkóborol, vagy valamiféle baj történik vele. Valamint előfordulhat az is, hogy a szülő hirtelen szeretne kapcsolatba lépni a gyerkőccel. Ezekben az esetekben gondolhatjuk azt, hogy remek ötlet egy mobiltelefon. Azonban mi egy jobb megoldást kínálunk, ez pedig a Trackimo Watch 2G nyomkövető óra.
Bár a mai generáció kezében már a “születés pillanatában is ott a telefon”, mégis úgy véljük, hogy egy adott kor alatt nem célszerű a telefon használata. Az óra viszont már akkor is megnyugvást tud nyújtani a szülők számára, amikor a gyerek még kicsi a telefonhoz. A szülő reggel, indulás előtt csak felteszi a gyermek karjára, és ezzel egész napos felügyeletet biztosíthat számára. A telefonnal ellentétben itt nem kell félni attól, hogy a kisgyerek elhagyja valahol, vagy ellopják tőle, hiszen állandóan kéznél van.
Továbbá nincs kitéve a telefon veszélyeinek, mint például a netes zaklatásnak vagy a gyanús weboldalaknak. Sőt, attól sem kell tartani, hogy “megszállottjává” válik, mint a gyerekek többsége a telefonoknak.
A kínálatunkban megtalálható nyomkövető órák számos hasznos funkciókkal vannak ellátva. Ilyen például a telefonhívás, amellyel a gyermek kezdeményezhet és fogadhat is hívásokat. Továbbá a készüléken található két gomb is, amelynek megnyomásával előre megadott szöveget küldhetünk el, így a gyerek egyetlen gombbal üzenhet például, hogy megérkezett az iskolába. Az egyszerű telefonos SMS-sel ellentétben az óra azonban koordinátákat is küld a szülő számára, így könnyen követhetővé válik az útvonala, illetve tartózkodási helye.
De ami talán a legértékesebb, az a nyomkövető funkció. Hiszen akkor sem kell aggódni, ha a gyerek dacból vagy egyéb más okokból nem válaszol a hívásra, hiszen egyfolytában ellenőrizhetjük az adott helyzetét. Sőt, egy úgynevezett virtuális kerítést is állíthatunk be koordináták megadásával, így egyből jelez a rendszer, ha a gyerek rossz helyen csatangol. Emellett működik egy pánikgomb funkció, amelynek megnyomásával az óra egyből jelez a szülőnek. Valamint arról is értesülhetünk, ha az óra töltöttsége alacsony vagy lemerült, így nem kell találgatnunk, hogy vajon miért nem látjuk gyermekünk helyzetét. Természetesen ezt jobb megelőzni, és mindig feltöltött állapotban használni az órát.
A nyomkövető óra praktikus megoldás az idősebbek számára is
A nyomkövető óra az idősek számára is praktikus megoldás lehet, hiszen ilyenkor már minden lépésükért aggódunk, és figyeljük őket, hogy minden rendben van-e velük. Ebben a korban már nehezen alkalmazkodnak a technika legújabb vívmányaihoz, például a telefonokhoz. Egy óra kezelése viszont rendkívül egyszerű és könnyen megtanulható.
Funkcióinak köszönhetően rajtuk tarthatjuk a szemünket akkor is, amikor nem érünk rá velük lenni, ami elég gyakori. De nincs miért aggódni, hiszen baj esetén az SOS gomb megnyomásával azonnal értesítést kapunk, és a nyomkövetőnek köszönhető koordináták segítségével tudni fogjuk, hova kell sietni. Vagy akár vészhelyzetben egyetlen mozdulattal fel is tudja velünk venni a kapcsolatot.
Ha felkeltette érdeklődésed ez a remek kis kütyü, keress minket elérhetőségeinken!